Az NKH új eredetvizsgáló rendszerét nem fogadták
ujjongva a járműtulajdonosok, illetve a tényleges munkát
végző szakemberek. De az Eclipse Zrt. által rekordidő
alatt legyártott hibás informatikai rendszer csak az
ajándék egyik fele, április 1-től ugyanis megszűnt a
mobil eredetiségvizsgálat intézménye is.
Egyablakos ügyintézésről, szolgáltató államról és
egyszerűsítésről beszél az NKH a célkitűzések között, de
azt nehéz lenne megmagyarázni, hogy ebbe a koncepcióba
hogyan illeszkedik a mobil eredetvizsgálat eltörlése. Ha
már lenyeltük a békát, hogy a bűnözés visszaszorítása
érdekében tízezres nagyságrendű tételt kell kipengetni
minden járművásárláskor, eddig legalább hamar túl
lehetett lenni rajta egy helyszínre kihívott szakember
segítségével, aki kb. 20 perc alatt felár nélkül
kiállította az átíráshoz szükséges papírost a
furgonjában. A tavalyi év végén meghozott rendelet
alapján április 1-jétől ez azonban már nem lehetséges.
Kizárólag az NKH-val szerződött partnerek telephelyén
végezhető már csak el az eredetvizsga.
Mobil eredetiségvizsgálat
Magáért beszél a szám, hogy napi 1200-1400-ról 250-re
csökkent a naponta elvégzett vizsgálatok száma az új
rendszer bevezetésével. Többszörös időráfordításra, a
forgalom drasztikus visszaesésére, szoftverhibákra
panaszkodnak az eredetiségvizsgát végző cégek dolgozói, míg
a hivatal szerint nem okozott zavart az átállás.
Az új rendszernek előnye állítólag, hogy az eddig
alkalmazott ötféle eljárás helyett egységes technológiával
fogják végezni a vizsgálatot az NKH-val szerződött
partnerek. Ez elősegíti az új közreműködők piacra lépését és
biztosítja a versenysemlegességet a hivatalos álláspont
szerint. Ha visszaemlékezünk az eredetiségvizsga 1998-as
bevezetésére, az eljárás lefolytatására akkor öt kinevezett
cég kapta meg a jogot, ezek azóta nagyobb változások nélkül
prosperálva működtek. Elképzelhető, hogy a nyereséges
üzletágat az új szabályozással más társaságok veszik át. Az
viszont biztos, hogy a mindenkori járműtulajdonos köldökéhez
megint közelebb került a csalán.
Forrás: Totalcar